Nem csak általában az emberi kapcsolatok, viszonyok sokfélék, hanem a házasságban megbújó, a külvilág szeme elől rejtve maradóak is. A kifelé minduntalan boldog család képét sugalló, a megfelelő egzisztenciával, egy, esetleg több gyerekkel és viszonylagosan megfelelő anyagi háttérrel rendelkező párok belső élete nemegyszer merőben másról árulkodik a külsőségeknél.
Mint az állandóan közösségi oldalakon mindent osztó, lájkoló, posztoló látszat boldogoknál. Akik az összes lépésük mozzanatát kommentelik barátaiknak hitt és ismeretlen embereknek egyaránt. Holott a valóságban, esetlegesen ők is a négy fal között páros magányban élik mindennapjaikat. Mint az "idilli család". Mindenki a saját szobájában. A házasságkötésük óta eltel évek számától, kortól, nemtől függetlenül. Anya az egyikben, apa a másikban és a gyerek(ek) a következőben. A különbség csak annyi, van aki a 3 éve elromlott, van, aki pedig a 30 éve összedőlt élete romjain kesereg. A közös mindannyiukban a gyáva hallgatás. Ki félve a fizikai megtorlástól, ki félve az anyagi javak elvesztésétől és megvonásától, vagy csak kényelemből, de hallgat. Beleül nap, mint nap, a saját magának is köszönhető megszokott posványba és kesereg. A gyávábbak még akár további gyereket is vállalnak, - mert így szokás, mások is így teszik - hogy aztán önmagukhoz hasonló, látszatboldogságban élő, kapcsolatát nem jól kezelő felnőttet nevelhessenek. Mert a meghitt boldogság titkát nem fogja tőlük megtanulni. Hisz ők is csak a gyerektől boldogok, nem önmaguktól és nem egymástól.
De ez így van rendjén, legalábbis a haverok szerint. Hideg vacsora, hideg kapcsolat, hideg asszony. És Juci, Gizi, Évi is megmondta a műkörmösnél, náluk se jobb a helyzet. Az a disznó férj semmiben nem segít, állandóan horgászik, a másiké motorozik, a harmadiké meccsre jár. Ahelyett, hogy otthon lenne. Mindennek az oka a horgászat, a motor, a sport. Vagy bármi más. Véletlenül se tekintik menekülési útvonalnak, pótcselekvésnek, boldogságforrásnak a meleg posvány helyett. Ahelyett, ahol a beszélgetés kimerül a "Szia, mi újság? Szia, semmi." párbeszédből, esetleg az "Éhes vagy?" kérdéssel kiegészítve. Ahol a meghitt intimitást az időnként kegyet gyakorló, "rám fordulhatsz, de gyosan végezz!" felszólítás jelenti. Természetesen kizárólag sötét szobában, félig vetkőzötten. Ahol a feleség soha nem mondta ki még 30 év alatt a társának: szeretlek. Ahol a férj nem érhet hozzá a feleséghez gyengéd szeretettel, mert "ne a gyerek előtt, még meglátja". Ahol a férj kedves közeledésére az a válasz, "biztos, kurvánál voltál, tőle tanultad". Vagy ahol a férj forintra elszámoltatja kedvesét a közös kasszára beadott összegről, miközben ő napokra eltűnik a haverokkal dorbézolni. Ahol a férj nem engedi el a feleségét a barátnőihez, mert az asszonynak otthon a helye. Ahol a férj a házassági szerődésben foglaltak szerint minden körülmény között él hálószobai jogaival. Mindezek a felszín, a látszat alatti események. A burok fényes, csillogó és irigylésreméltó; a kézen fogva történő közös megjelenés, a turbékoló csókváltás, a gondtalan csevegés. Mert mások előtt a látszatot fenn kell tartani. Ezt is így szokás. Mások is így teszik. Ez a házasság velejárója.
A semmibe nem kerülő, állandóan használható megoldástól azonban mindkét fél tart. A mindent kiborító, felborító és talán jövőt változtató beszélgetéstől. Mert "mi lesz,ha...". Mi lesz, ha a másik kimondja az igazságot, ami talán kegyetlen ? Mi lesz, ha elkezdi sorolni: elegem van, hogy mindig az a vacsora, keress valamit a hűtőben! Elegem van, hogy a szeretkezés nálad a ne érj hozzám és végeztél már? Elegem van, hogy soha nem megyünk közösen sehová, mert mindenkire féltékeny vagy és hangulatromboló. Fájdalmas azt hallani: állandóan elmész itthonról a haverjaiddal, sörhasad és minden hétvégén kocsmaszagod van, soha nem megyünk el együtt társaságba, csak te, egyedül.
De mindez a beszélgetés nem fog megtörténni. Se 30 év, se 3 év házasság után. Marad a nyakig érő, fojtogató szar, a halogatás, a házastárs és a környezet hibáztatása, a pótcselekvés. És a kesergés az elmúlt évek fölött, afölött, ami lehetett volna és ami még lehetne.
Vissza az elejére
Mint az állandóan közösségi oldalakon mindent osztó, lájkoló, posztoló látszat boldogoknál. Akik az összes lépésük mozzanatát kommentelik barátaiknak hitt és ismeretlen embereknek egyaránt. Holott a valóságban, esetlegesen ők is a négy fal között páros magányban élik mindennapjaikat. Mint az "idilli család". Mindenki a saját szobájában. A házasságkötésük óta eltel évek számától, kortól, nemtől függetlenül. Anya az egyikben, apa a másikban és a gyerek(ek) a következőben. A különbség csak annyi, van aki a 3 éve elromlott, van, aki pedig a 30 éve összedőlt élete romjain kesereg. A közös mindannyiukban a gyáva hallgatás. Ki félve a fizikai megtorlástól, ki félve az anyagi javak elvesztésétől és megvonásától, vagy csak kényelemből, de hallgat. Beleül nap, mint nap, a saját magának is köszönhető megszokott posványba és kesereg. A gyávábbak még akár további gyereket is vállalnak, - mert így szokás, mások is így teszik - hogy aztán önmagukhoz hasonló, látszatboldogságban élő, kapcsolatát nem jól kezelő felnőttet nevelhessenek. Mert a meghitt boldogság titkát nem fogja tőlük megtanulni. Hisz ők is csak a gyerektől boldogok, nem önmaguktól és nem egymástól.
De ez így van rendjén, legalábbis a haverok szerint. Hideg vacsora, hideg kapcsolat, hideg asszony. És Juci, Gizi, Évi is megmondta a műkörmösnél, náluk se jobb a helyzet. Az a disznó férj semmiben nem segít, állandóan horgászik, a másiké motorozik, a harmadiké meccsre jár. Ahelyett, hogy otthon lenne. Mindennek az oka a horgászat, a motor, a sport. Vagy bármi más. Véletlenül se tekintik menekülési útvonalnak, pótcselekvésnek, boldogságforrásnak a meleg posvány helyett. Ahelyett, ahol a beszélgetés kimerül a "Szia, mi újság? Szia, semmi." párbeszédből, esetleg az "Éhes vagy?" kérdéssel kiegészítve. Ahol a meghitt intimitást az időnként kegyet gyakorló, "rám fordulhatsz, de gyosan végezz!" felszólítás jelenti. Természetesen kizárólag sötét szobában, félig vetkőzötten. Ahol a feleség soha nem mondta ki még 30 év alatt a társának: szeretlek. Ahol a férj nem érhet hozzá a feleséghez gyengéd szeretettel, mert "ne a gyerek előtt, még meglátja". Ahol a férj kedves közeledésére az a válasz, "biztos, kurvánál voltál, tőle tanultad". Vagy ahol a férj forintra elszámoltatja kedvesét a közös kasszára beadott összegről, miközben ő napokra eltűnik a haverokkal dorbézolni. Ahol a férj nem engedi el a feleségét a barátnőihez, mert az asszonynak otthon a helye. Ahol a férj a házassági szerődésben foglaltak szerint minden körülmény között él hálószobai jogaival. Mindezek a felszín, a látszat alatti események. A burok fényes, csillogó és irigylésreméltó; a kézen fogva történő közös megjelenés, a turbékoló csókváltás, a gondtalan csevegés. Mert mások előtt a látszatot fenn kell tartani. Ezt is így szokás. Mások is így teszik. Ez a házasság velejárója.
A semmibe nem kerülő, állandóan használható megoldástól azonban mindkét fél tart. A mindent kiborító, felborító és talán jövőt változtató beszélgetéstől. Mert "mi lesz,ha...". Mi lesz, ha a másik kimondja az igazságot, ami talán kegyetlen ? Mi lesz, ha elkezdi sorolni: elegem van, hogy mindig az a vacsora, keress valamit a hűtőben! Elegem van, hogy a szeretkezés nálad a ne érj hozzám és végeztél már? Elegem van, hogy soha nem megyünk közösen sehová, mert mindenkire féltékeny vagy és hangulatromboló. Fájdalmas azt hallani: állandóan elmész itthonról a haverjaiddal, sörhasad és minden hétvégén kocsmaszagod van, soha nem megyünk el együtt társaságba, csak te, egyedül.
De mindez a beszélgetés nem fog megtörténni. Se 30 év, se 3 év házasság után. Marad a nyakig érő, fojtogató szar, a halogatás, a házastárs és a környezet hibáztatása, a pótcselekvés. És a kesergés az elmúlt évek fölött, afölött, ami lehetett volna és ami még lehetne.